Nincs post AKPH nélkül. A Hiperkarma úgy járt, mint a Quimby. Értem ezt úgy, hogy mikor Kiss Tibor es Bérczesi Róbert lerakta a kábitószert, akkor a szövegek elvesztették azt a sötét, cinikus, szociopata hangulatot, ami alaphangon bevonzott. Ez engem azért üt szíven, mert számomra ez a kvintesszenciája a zenéjüknek. A Hiperkarma "csak" annyival csinál többet, hogy kollektíven kritizálja az egyént. Gyakran vádaskodik, a fejedhez vág dolgokat, vagyis finomabban fogalmazva szembesít, kizökkent, és új nezőpontot ad. Ha Brecht bácsi sírja fölött lefordítanék pár sort németre, életre kelne, és megtanulna magyarul, aztán írna egy drámát a Bérczesi életeről. Meglepően későn szántam rá magam hogy végighallgassam az albumait, pedig két-három számot ismertem is. Azt az epifániat, azt a vallásos élményt karcoló, sarokbol kiforditós, valóság-szőnyeg kirántós, tükörrel pofánbaszós revelációt amit ez a zene csinált nekem... az ilyen pillanatokert élek. Feketepéter, Konyharegény, Kérdőjel...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése