Az elengedés filozófiája
Rögtön elhasalunk a definíciós különbségeken, és ez nagyon megnehezíti egymás megértését. Kezdjük ott, hogy nem számít milyen elrugaszkodott amit mondok, nem kell egyetérteni vele - általában én se teszem - egyáltalán. Csak végigmegyünk a gondolatmeneten. Teóriák, tézisek, szinapszisok, analitika. Mert az egyetlen egy dolog amiben megállapothatunk az az arisztotelészi érvelés. Minden más illúzió. Persze hozzáteszem, hogy az igazán nagy koponyák számolnak azzal is, amivel igazából lehetetlen. Tudom, hogy van amit nem tudok ill. tudhatok, ÉS számításba veszem ezt is. Philosophy 101 check.
Az alapállásom a materialista tudományé. A vallás és mindennemű szinonímája elkerült egész életemben. A Battlestar Galactica elolvastatta velem a bibliát, de nem látok mást a tanulságos történeteken és az adott kor(!) higiéniai és társadalmi berendezkedésének szabályain kívül. Vannak buddhista tanok, ami az egész kereszténység kvintesszenciája, de ezeket sosem tanultuk meg. Kevesen talán. "Európával nem az a baj, hogy keresztény lett, hanem hogy sosem lett igazán keresztény." Megjött a Hamvas Béla idézet.
Ezzel itt még nincs baj. Hogy is hibáztatható a materialista azért, mert képtelen a spiritualitásban gondolkodni. Fordítva nem oldanám fel ilyen könnyen. Legalábbis itt a huszadik század környékén nem. Mert hiába tudom, hogy minden igazából üres, hiába értem meg a fel-nem-foghatót. Attól még, hogy megvilágosodok, mert Buddha szótlan egy virágot mutat nekem, és képes vagyok megszabadulni mindentől amitől függök, még nem fogok tudni élni a valóságban. Vagyis amit itt és most valóságnak és életnek ismerek. Innen az a vallásos/spiritualista ember, aki képtelen a matériában gondolkodni az rossz helyen van. Lehet még jó helyen és időben mindkettő. Minden csak idő és életszakasz kérdése. Technikailag a materialista és a spiritualista is életképtelen, amikor elengedni kell, az előbbi nem tud, amikor a földön kell járni, az utóbbi nem tud.
Nem választani és makacs módon ragaszkodni kell. Ráadásul annyira arrogáns az ember, hogy a zárt gondolkodását valami becses kódként mutatja be. A dogmatizálás a legrosszabb dolog, ami a személyiséggel történhet. Amíg csak egy módon látod a dolgokat, addig annak a nézőpontnak a szolgája vagy. A minimum, hogy a kontraszthoz fordulsz, hogy lehessen egy általános képed. Innen illik az egyensúlyba menni, de igazából honnan nem.
Azt választom, hogy van szabad akarat. Tegyük fel, hogy ez paradoxon. Végülis ha minden cselekedetünk ok-okozati, akkor minden döntésünk visszafejthető egy előzőre. A személyiség azt tudja, hogy adott állapotban, adott benyomásra adott a reakciója. Aki a dogmákért él, annak ugyan az lesz mindig. Aki mindig ugyan azzal a módszerrel oldja meg illetve oldja fel a történéseket, az egy ismétlődő ciklusban, azaz egy loopban van. Megjöttünk az androidhoz.
Ahhoz, hogy ezt fel lehessen oldani, tudni kell, hogy mik ezek a drive-ok, amik arra ösztönöznek, hogy valahogy döntsünk. Ha megismerjük a személyiség akár negatív akár pozitív motivációit, megsejthetjük, hogy miért is dönt valahogy. Aki nem ismeri, annak nincs szabad akarata, aki nem ezt választja, az nem nőtt fel, aki tisztán látja és uralja, az meglett ember. Készen van, megváltódott, és technikailag a nirvánában van.
Nem azt mondom, hogy ez a cél, és mindenki más csak egy molekulahalmaz, ami arra megy amerre fújja a szél. Neki nincs szüksége rá, hogy feltegye a kérdést, hogy van-e szabad akarata. És ha megkérdezed, azt mondja: evidens hogy van. A kettő között nincs alá-fölérendeltség reláció. Lehet a végtelen tudatosság, és a szabad akarat gondolata nélkül is meglett embernek lenni. Ellentmondásosnak hangzik, de ez csak egy koncepció két változata a sok közül. Kinek, hol, mikor, mire van szüksége. Ez annyi változó, hogy erről egy állandót, főleg egy dogmát kimondani fölösleges. Pláne hajtogatni, mantrázni azt.
Az alapállásom a materialista tudományé. A vallás és mindennemű szinonímája elkerült egész életemben. A Battlestar Galactica elolvastatta velem a bibliát, de nem látok mást a tanulságos történeteken és az adott kor(!) higiéniai és társadalmi berendezkedésének szabályain kívül. Vannak buddhista tanok, ami az egész kereszténység kvintesszenciája, de ezeket sosem tanultuk meg. Kevesen talán. "Európával nem az a baj, hogy keresztény lett, hanem hogy sosem lett igazán keresztény." Megjött a Hamvas Béla idézet.
Ezzel itt még nincs baj. Hogy is hibáztatható a materialista azért, mert képtelen a spiritualitásban gondolkodni. Fordítva nem oldanám fel ilyen könnyen. Legalábbis itt a huszadik század környékén nem. Mert hiába tudom, hogy minden igazából üres, hiába értem meg a fel-nem-foghatót. Attól még, hogy megvilágosodok, mert Buddha szótlan egy virágot mutat nekem, és képes vagyok megszabadulni mindentől amitől függök, még nem fogok tudni élni a valóságban. Vagyis amit itt és most valóságnak és életnek ismerek. Innen az a vallásos/spiritualista ember, aki képtelen a matériában gondolkodni az rossz helyen van. Lehet még jó helyen és időben mindkettő. Minden csak idő és életszakasz kérdése. Technikailag a materialista és a spiritualista is életképtelen, amikor elengedni kell, az előbbi nem tud, amikor a földön kell járni, az utóbbi nem tud.
Nem választani és makacs módon ragaszkodni kell. Ráadásul annyira arrogáns az ember, hogy a zárt gondolkodását valami becses kódként mutatja be. A dogmatizálás a legrosszabb dolog, ami a személyiséggel történhet. Amíg csak egy módon látod a dolgokat, addig annak a nézőpontnak a szolgája vagy. A minimum, hogy a kontraszthoz fordulsz, hogy lehessen egy általános képed. Innen illik az egyensúlyba menni, de igazából honnan nem.
Azt választom, hogy van szabad akarat. Tegyük fel, hogy ez paradoxon. Végülis ha minden cselekedetünk ok-okozati, akkor minden döntésünk visszafejthető egy előzőre. A személyiség azt tudja, hogy adott állapotban, adott benyomásra adott a reakciója. Aki a dogmákért él, annak ugyan az lesz mindig. Aki mindig ugyan azzal a módszerrel oldja meg illetve oldja fel a történéseket, az egy ismétlődő ciklusban, azaz egy loopban van. Megjöttünk az androidhoz.
Ahhoz, hogy ezt fel lehessen oldani, tudni kell, hogy mik ezek a drive-ok, amik arra ösztönöznek, hogy valahogy döntsünk. Ha megismerjük a személyiség akár negatív akár pozitív motivációit, megsejthetjük, hogy miért is dönt valahogy. Aki nem ismeri, annak nincs szabad akarata, aki nem ezt választja, az nem nőtt fel, aki tisztán látja és uralja, az meglett ember. Készen van, megváltódott, és technikailag a nirvánában van.
Nem azt mondom, hogy ez a cél, és mindenki más csak egy molekulahalmaz, ami arra megy amerre fújja a szél. Neki nincs szüksége rá, hogy feltegye a kérdést, hogy van-e szabad akarata. És ha megkérdezed, azt mondja: evidens hogy van. A kettő között nincs alá-fölérendeltség reláció. Lehet a végtelen tudatosság, és a szabad akarat gondolata nélkül is meglett embernek lenni. Ellentmondásosnak hangzik, de ez csak egy koncepció két változata a sok közül. Kinek, hol, mikor, mire van szüksége. Ez annyi változó, hogy erről egy állandót, főleg egy dogmát kimondani fölösleges. Pláne hajtogatni, mantrázni azt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése