Elfeledett hagyomány: A Halál
Elmúlik. Elpusztul. Vége lesz. Mindennek és mindenkinek! Ki született, mind haldoklik. Mert születése pillanatában biztos a pusztulása. Amíg az élet csodája, ez a megállíthatatlan nőni akarás fenntartja a testet, addig él, majd porba hullik és részeire foszlik. Mind tudjuk miről van szó. Tudjuk hogy meghalunk. Félünk tőle. Egyre jobban félünk tőle. Miért? Kezdjük a homályban! A semmiből, a homályból jövünk. Emlékszel mit csináltál édesanyád méhében? Emlékszel milyen volt születni? Egy új világra érkezni, egy ismeretlenre? Talán nem is értelmes a szó: "ismeretlen", hiszen tudatod még nem állt össze, csak az agy, az alapja a gépnek létezett. Mint mély álomból ébredni, szép lassan tisztult ki a világ. Szép lassan állt csak össze mi micsoda. Arra sem emlékszel, de kezdetben a saját kezed sem tudtad micsoda. Hónapok munkája, heves kapálózás és próbálkozás míg rájössz: ez az én kezem, és így lendül balra. Élsz - itt vagy - és tudsz. Már tudsz és gondolsz. Értelmed me...